Pest megyében az ország közepétől alig 10 km-re, Albertirsán található az Alberti Evangélikus Gyülekezet Vendégháza, mely az év minden napján szeretettel várja kedves vendégeit.

A település megközelíthető a Liszt Ferenc repülőtérről 35 percre a 4. számú főútvonalon.

Kétszintes, 28 főt befogadó vendégházunk a város központjától öt perc sétára található, nyugodt, csendes környezetben, parkolási lehetőséggel.Elhelyezés:2-3-4 ágyas WC-vel, zuhanyzóval ellátott szobákban

Szolgáltatás: A földszinten jól felszerelt konyha található. A ház 60 főt befogadó konferencia helységgel rendelkezik.

Sportolás, kikapcsolódás, pihenés: A vendégháztól 5 perc sétával elérhető a városi gyógyvizű strandfürdő /nyitva májustól-szeptemberig/, a települési Sportközpont gyepszőnyeges labdarúgó, valamint négysávos, műanyag borítású atlétikai pálya, diszkosz-, kalapácsvető, súlylökő, magas- és távolugró kiegészítőkkel. Mindkét létesítményt nagy kiterjedésű Natura 2000-es területek fogják közre.A háztól 1 km-re gyönyörű környezetben horgásztavat lehet látogatni egész évben.

Érdemes gyalogos, illetve kerékpáros kirándulásokat tenni a környéken.A város néhány kilométeres vonzáskörében több lovas tanya található, lovastúra lehetőségekkel. A ceglédi Aqua Centrum és mellette a Kalandpark 12 km-re található. Borkóstolási lehetőségek a városhoz közeli pincékben.

Árak:

  • Szállásdíj:

-> Szoba ár 6.000 Ft/fő/éj

->6 éves kor alatt a szállás ingyenes!

  • Terembérlet:

-> Szállóvendégek részére 25 fő alatt 25.000 Ft/nap

-> Szállóvendégek részére 25 fő felett ingyenes

-> Nem szállóvendégeknek 50.000 Ft/ alkalom

Cím: 2730 Albertirsa, Táncsics Mihály utca 1.

Elérhetőség: Végvári Zsolt gondnok: 06-20-284-1071

Szálláshelyet már a Szállás.hu oldalon keresztül is foglalhat ide kattintva!